Kétszer 45 perc
GVH: hivatalosan is elindul idén a tudatos internethasználatra nevelő Digitális Tinik program
Bárki részt vehet a programban.
2024.01.08 23:30MTIA tavalyi kísérleti fázis után idén hivatalosan is elindítja tudatos internet-használatra nevelő programját a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); a Digitális Tinik programhoz bármely iskola csatlakozhat - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Azt írták a kezdeményezést tavaly ősszel a GVH a Szerzetesrendi Iskolák Diákjainak Társáságával (SZITA) együttműködésben indította, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a digitális térben megjelenő veszélyekre. A kísérleti programban eddig 270 szerzetesrendi fenntartású iskolákban tanuló diák vett részt.
A GVH a témában lezárt versenyfelügyeleti eljárásai, piackutatások és a gyorselemzések tapasztalatai alapján állította össze a 10-16 év közötti fiataloknak szóló oktatási, edukációs programot, amely jelenleg kétszer 45 perces interaktív tanórát jelent.
Emlékeztettek rá, a versenyhivatal 2023-ban is számos versenyfelügyeleti eljárást zárt le és indított, amelyekben a sérülékenyebb fogyasztókat célzó, jellemzően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat vizsgálta és nem egy esetben büntette. Megemlítették a TikTok vizsgálatát és azt a májusi átfogó gyorselemzést, amelyben azt vizsgálták, hogy az ingyenesen mobiltelefonra letölthető, gyermekeket célzó játékok alkalmaznak-e úgynevezett sötét megoldásokat. Megjegyezték, hogy a GVH vizsgálata számos veszélyt és kockázatot tárt fel, amelyekre egyebek mellett a programban is felhívják a figyelmet.
Azt írták, bárki részt vehet a programban: egy-egy iskolára vagy évfolyamra szabott, egyedi megoldásokra is nyitottak a szervezők. Az érdeklődő iskolák, pedagógusok a Digitalis_tudatossag@gvh.hu e-mail címen tudnak jelentkezni, illetve kérdéseket feltenni a programról - közölte a GVH.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06