Tech
Musk szerint az X közösségi platform csak egy esetben gyűjti a felhasználók biometrikus adatait
Az X augusztus végén jelentette be, hogy hamarosan elkezdi gyűjteni a felhasználók biometrikus adatait, valamint a munkahelyi és iskolai előéletet.
2023.09.03 12:19ma.huAz X közösségi háló, korábbi nevén Twitter csak az illető beleegyezésével gyűjti majd felhasználóinak biometrikus adatait - közölte Elon Musk tulajdonos.
Mint ismeretes, a platform augusztus végén jelentette be, hogy hamarosan elkezdi gyűjteni a felhasználók biometrikus adatait, valamint a munkahelyi és iskolai előéletet.
"Ez teljes mértékben az X-felhasználó belátására van bízva. Ennek az azonosítónak semmilyen felhasználása nem történik azon túl, amit a felhasználó kifejezetten és egyértelműen jóváhagyott" - mondta Musk pénteken késő este az X-en.
Musk tavaly októberben 44 milliárd dollárért vásárolta meg az akkori Twittert. A Twitter Corporation idén áprilisban, az X Corp. vállalattal való egyesülés következtében önálló vállalatként megszűnt létezni. Július végén a Twitter logóját kék madárról fekete-fehér X-logóra cserélték.
Musk pontosította, hogy az új logó "a mindannyiunkban lévő tökéletlenségeket szimbolizálja, amelyek egyedivé tesznek minket".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06